Harminckét évvel ezelőtt, 1977-ben kezdődött el és tizenhárom éven keresztül minden nyáron visszatért Szíriusz Kapitány és holdbéli pajtásai 25. századi kalandjairól szóló rádiójáték sorozat. Annak a korosztálynak, amelyik annak idején gyerekként kapcsolódott be a kalandokba, mára akár iskoláskorú gyerekei lehetnek, akik a szülőkkel együtt hallgathatnák meg ezeket a lebilincselő történeteket. Ebben a Magyar Rádió sajnos sok segítséget nem ad. Régebben meg lehetett vásárolni a felvételeket az archívumból, de ez a lehetőség néhány éve megszűnt. Szerencsére különböző utakon felkerültek másolatok fájlmegosztó szerverekre. Mivel ezeket az anyagokat hivatalosan nem lehet megvásárolni, hanghordozón kereskedelmi forgalomba nem kerültek, a szerző László Endre már nem él, és a rádiójátékok annak idején a közpénzből fenntartott állami rádió költségvetéséből készültek, úgy érzem, kötelességünk a biztonsági másolatok a terjesztése!
A fájlok egyelőre a data.hu szerveréről tölthetők le (köszönet Csucsu-nak a megosztásért!), iparkodjunk, ki tudja meddig lesznek ott. Én mindet leszedtem, és az iTunes-ba hangoskönyvként beimportáltam. Az iTunes és hangoskönyvek című bejegyzésben írtam arról, hogy miért az iTunes a legjobb (és ráadásul ingyenes) megoldás rádiójátékok és hangoskönyvek hallgatására, és részletesen leírtam hogy hogyan érdemes őket mp3 fájlból importálni. Az iPod, iPhone vagy számítógépen futó iTunes automatikusan megjegyzi, hogy hol állítottuk meg a hangoskönyvek lejátszását, és legközelebb ugyanonnan folytatja.
Mindegyik évfolyam 5, egyenként 30-40 perces adásból áll. A felvételek minősége változó, valószínű, hogy néhány rádióból lett magnóra felvéve. Az első és a negyedik évad hangminősége a legjobb, lehet, hogy ezek közvetlenül a rádió archívumából származnak. A hangminőséget 1-től 5-ig osztályoztam. Ha valakinek meg van valamelyik évad jobb minőségben, küldje el, felteszem a szerveremre!
A "Fájl1, Fájl2", stb. az eredeti data.hu szerveren levő rar tömörítésű fájlokra mutat, a "Hangoskönyv" az iTunes-hoz szépen felcímkézett verzióra. A hangoskönyveken át kell állítani néhány opciót iTunes-ba való importálás után.
Csak a legjobb minőségűeket teszem fel hangoskönyvként, ez a lista gyarapodni fog ahogy sikerül összegyűjtenem őket. Mindegyik évadhoz készítettem egy ikont, ezek is letölthetők innen.
UPDATE: Köszönjük Erzsébetnek, hogy feltette a 13 részt 4 darabban Megaupload-ra is. Egy kicsit trükkös innen a letöltés, a linkre kattintás után várni kell 45 másodpercig, mire a lap jobb alsó sarkában a visszaszámláló helyett egy "Regular Download" gomb jelenik meg. Egyszerre csak egy fájlt lehet így letölteni, meg kell várni mire az első végez, hogy a másodikat el lehessen indítani.
http://www.megaupload.com/?d=5CSFYKQ8
http://www.megaupload.com/?d=N15IGW4C
http://www.megaupload.com/?d=L4LX31UT
http://www.megaupload.com/?d=KHKZU6VO
Szíriusz kapitány színre lép (Minőség:5, Fájl1, Fájl2, Hangoskönyv )
1. Két és fél vendég érkezik a Földről1977.07.10
2. Hová lehet elbújni a Holdon 1977.07.17
3. Megszökik egy graviplán 1977.07.24
4. A Barlangpalota titka 1977.07.31
5. A kutya orrát meg kell nyomni 1977.08.07
Szíriusz kapitány haragszik (Minőség:1, Hangoskönyv)
1. Ezer kiló laskatészta 1978.07.16
2. Csibész a világűrben 1978.07.23
3. Hány nap az élet 1978.07.30
4. Öt ember és egy műkutya 1978.08.06
5. Ellenség vagy jóbarát? 1978.08.13
Szíriusz kapitány és a csillaglány (Minőség:1, Hangoskönyv)
1. Üdvözlet a harmadiknak 1979.06.25
2. Csodálatos életmentés 1978.06.27
3. Rendkívül fontos tízezredmásodpercek 1978.06.29
4. Iloló megkerül 1978.07.02
5. Csillogó sima víztükör 1978.07.04
Szíriusz kapitány fogságba esik (Minőség:5, Fájl1, Fájl2, Fájl3, Hangosköny)
1. A makassari ivópohár 1980.08.05
2. Kirándulás a Földre 1980.08.08
3. Lábnyomok a hamuban 1980.08.12
4. Mint a vándormadarak 1980.08.14
5. Szíriusz bácsiból király lesz 1980.08.19
Szíriusz kapitány veszélyben (Minőség:4, Fájl)
1. Tárgyi bizonyíték Tárgyi bizonyíték
2. Kastély hét toronnyal 1981.07.22
3. Két mozdulatlan férfitest 1981.07.23
4. Hatvan nap határidő 1981.07.24
5. Valami nincs rendben 1981.07.29
Szíriusz és Corinta (Minőség:4, Fájl)
1. Megállt fölötte az idő 1982.07.21
2. Bűntény vagy baleset 1982.07.22
3. A pingvinre vigyázz! 1982.07.23
4. Kísérlet szilikátolvadékkal 1982.07.24
5. Szíriusz kapitány pipára gyújt 1982.07.25
Szíriusz és az ősember (Minőség:3, Fájl)
1. Valóság és álom 1983.06.30
2. Ennek fele se tréfa 1983.07.01
3. Nazim Hüsnü előadása 1983.07.05
4. Rita meghúzza a kapuharangot 1983.07.06
5. Hajsza az őserdőben 1983.07.12
Szíriusz és a rettenetes vendég (Minőség:3, Fájl)
1. Az életbenmaradásról van szó 1984.08.27
2. Barbara-riadó az űrállomáson 1984.08.28
3. Csúnya piros foltok Berci testén 1984.08.29
4. Egy köbcenti desztilláltvíz 1984.08.31
5. Ötven meg ötven az száz 1984.09.04
Szíriusz és a Holdon nyíló bársonyrózsa (Minőség:1, Fájl)
1. Műkedvelők a Holdon 1985.08.08
2. A Nyugalom-tengere titka 1985.08.13
3. Négy ember és egy műpuli 1985.08.15
4. A hatalmas ajtó hallkan bezárul 1985.08.17
5. A Bazalt isten parancsa 1985.08.22
Szíriusz és az emberke (Minőség:2, Fájl (hibás?), Hangoskönyv)
1. Riadalom a Holdon 1986.07.28
2. A gyermekeket követni kell 1986.08.04
3. Minden út az ezüst gömbhöz vezet 1986.08.11
4. A Prokyon-lelet kutatója 1986.08.18
5. Békesség - szeretet 1986.08.25
Szíriusz és a tizenkét nevelőnő (Minőség:3, Fájl)
1. A robot mindig szembenéz 1987.06.26
2. Az Élettani osztály 1987.06.29
3. Mi történik a donorral? 1987.07.02
4. Bercinél mindig van URH készülék 1987.07.03
5. Shakespeare bácsi mondta 1987.07.10
Szíriusz kapitány és Leonida néni (Minőség:4, Fájl)
1. Szíriusz kapitány nem kap reggelit 1988.06.27
2. A titokzatos káposztáskert 1988.06.28
3. Negyvenszáz ibibik 1988.06.29
4. Kedves Nagyszájú Karlóca 1988.06.30
5. Leonida néni hőstette 1988.07.01
Szíriusz kapitány és a titokzatos robot (Minőség:4, Fájl)
1. Ilolo titka 1989.08.31
2. Az ismeretlen fekete pont 1989.09.05
3. A zenélő doboz titka 1989.09.12
4. A gonosz Nafroze 1989.09.13
5. Csibész nyomra vezet 1989.09.14
A sorozat felnőtt fejjel is eléggé hallgatható, már csak apró részletekre emlékeztem belőle. Mindegyik évad elején valami furcsa dolog történik a Holdon, amit a négy gyerek, Csibésszel a műkutyával és Szíriusz Bácsival a nyugalmazott űrhajóskapitánnyal próbál kinyomozni. A történet során kritikus és logikus gondolkodást, matematikai és fizikai alapszabályok felhasználását is adagolják a gyanútlan rádióhallgató nebulóknak. A történet elég jól kiállta az idő vasfogát, külön szórakoztató felfedezni olyan apróságokat, amik mára nagyon elavultak.
Ha valaki ilyen érdekes részletet talál, írja be a megjegyzések közé!
Itt van néhány dolog ami nekem nagyon tetszett: Szíriusz Kapitány: "Kicsit régimódi ez a keresgélés, mert ha volna valami házi számítógépem, abba csak betáplálnánk a kérdést, és pillanatok alatt kidobná a választ." Ennél már a 21. században is jobban elterjedtek a számítógépek, azon írok most is, és a telefonomban is van egy.
Szíriusz bácsiéknak nem volt mobiljuk, "házitelefon" kötötte össze a szobákat, a graviplánok köszött URH-n kommunikáltak, de előtte meg kellett beszélniük, hogy melyik frekvencián!
Rita és Pierre hangja elég idegesítő, de ezt már gyerekkoromban is észrevettem. Amikor Csibész, a robotkutya ugatni és beszélni kezd, azt nehéz mosolygás nélkül megállni. Csákányi László ellenben zseniális!
Jó Holdat, és jó időutazást kívánok - a múltba!

88 megjegyzés: