
Itt az új iPhone 2.2 szoftver.
Az Apple 2-3 havonta menetrendszerűen adja ki a frissítéseket és a új funkciókat. Hiába a sok iPhone klón, ebben senki nem tudta még az Apple-t lemásolni. Az új funkciók közül a kedvencem, hogy immáron a telefon iTunes programjából közvetlenül lehet podcast-okat az internetről letölteni. Én nagy podcast fogyasztó vagyok, autóban legalább fél éve nem hallgattam rádiót, állandóan az iPhone a zene és a podcast forrás. Eddig számítógépről kellett podcastokat a telefonra szinkronizálni, ezentúl az iPhone WiFi-ről (kisebb fájlok esetén mobil internetről is) tud új epizódokat tölteni. Ráadásul az egész nagyon szépen van megoldva. Gratulálok!

Az Ohio State University csillagász professzora által tartott "An Introduction to Solar System Astronomy" 46 előadását már végighallgatam, talán le is tudnék belőle vizsgázni. Érdekesen, hozzá nem értők számára is érthető szinten adja elő a témát.

Másik kedvencem a "The Skeptics' Guide To The Universe", amiben tudományos és logikus gondolkodásról, áltudományok felismeréséről és csalók leleplezéséről van szó, de közben nagyon jól lehet szórakozni a szereplők ökörködésén. Kabaré és okosodás kellemes ötvözete.
Ha már az ökörködés szóba jött, meg kell említenem hogy a legjobb magyar jazz zenészek (Harcsa Veronika kvartett :-)) által podcast formájában hallgatott Gombapresszó sajnos nincsen meg az iTunes boltban, ezért csak számítógépen keresztül lehet rá előfizetni. Az iPhone meg tudja nyitni az podcast feed XML oldalukat, le tudja játszani a fájlokat, de nem tudja elmenteni őket. Zenész ismerőseim között futótűzként terjed a Mac, az iPhone és a Gombapresszó!

Drága Gombapresszó!
Tessék elolvasni az Apple leírását, és regisztrálni ezt a kitűnő műsort az iTunes-ba. Kényelmesebb így a fáradt jazz zenészeknek és távoli rokonaiknak.
Update: Tegnap megjelent a Gombapresszó az iTunes katalógusában, iPhone-ról és iPod Touch-ról számítógép nélkül is le lehet tölteni az epizódokat, de egyelőre csak amerikai iTunes Store account-al, a magyarban még nem működnek a podcast-ok. Találtam egy részletes leírást arról, hogy hogyan lehet podcast logót beilleszteni az XML feed-be, és akkor még szebben jelenik meg az iTunes listájn, valamint a képet az iPod-ok is automatikusan el tudják menteni: FeedForAll. Úgy látom, hogy az "Owner" tag is üres, "Unknown" a műsor szerzője.
Így néz ki most a Gombapresszó Pdcast az iPhone iTunes katalógusában:

7 megjegyzés: